A NÖVÉNYSULI védjegysztori

A NÖVÉNYSULI védjegysztori

Nemzeti védjegy lajstromszám: 226180

novenysuli xlex vedjegy

 

A védjegy minőségi garancia, védelem a bitorlás ellen és egyben hasznosítási eszköz is. Számotokra mi volt az ok, amiért a védjegyoltalom mellett döntöttetek?

Már a NÖVÉNYSULI „építkezés” kezdetén megbeszéltük egymással, hogy a márkánkat valamilyen formában le fogjuk védetni. Egyrészt ezzel is jelezzük, hogy komolyan gondoljuk, amit csinálunk; másrészt meg szeretnénk hagyni a vállalkozásunkban azt a lehetőséget, hogy egyszer eladjuk az egészet. Ennek megfelelően szervezzük és dokumentáljuk a folyamatokat, és ebben az esetben egy védjegy mindenképp előnyt jelent.

Mi a védjegy mögötti háttértörténet? Honnan jön a védjegyet alkotó márkanév?

A NÖVÉNYSULI név játékos, közvetlen, és könnyű megjegyezni. A webáruház indításakor találtuk ki, de nem pörögtük túl. Végső soron úgysem maga a név lesz a meghatározó, hanem amit felépítünk mögé.novenysuli xlex vedjegy

A védjegy a legelterjedtebb árujelző. A Ti védjegyetek milyen terméket / szolgáltatást jelöl, esetleg a cég nevének szereztetek védjegyet?

A NÖVÉNYSULI védjeggyel a termék/szolgáltatási köröket védtük le, úgy, hogy később logikusan, jól bővíthető legyen a cég jelenlegi tevékenységi köre. Ebben az xLex-től nagy segítséget kaptunk, és miután felvázoltuk a termékköröket, egy hihetetlenül bő listát állítottak össze belőle. Gyakorlatilag minden, ami a dísznövény tematikához kapcsolódik, és művészeti- oktatási- tervezési- vagy kereskedelmi- szempontból fontos lehet, az le van védve.

Jelenleg még a növényillusztráció készítés adja a tevékenység legnagyobb részét, és az eddigi egyik legnagyobb öröm az volt, amikor egy megrendelőnk álmát válthattuk valóra.

novenysuli xlex vedjegyMilyen értékeket képvisel a márkanevet oltalmazó védjegy?

Törekszünk rá, hogy esztétikus és a mindennapok során hasznos dolgokat hozzunk létre a világ számára.

Milyen volt az xLex-szel együtt dolgozni?

A levédési folyamat „xLex módra” gördülékeny, logikus és egyszerű volt. Külön kiemelnénk a segítőkészséget, és a gyors kommunikációt. Nagyon szeretünk ilyen partnerekkel dolgozni.

 

He a védjegy sztori felkeltette az érdeklődésedet, szerezz Te is védjegyet!

A NöVÉNYSULIT keressétek az alábbi elérhetőségeken! 🙂

weboldal: https://www.novenysuli.hu/

facebook: https://www.facebook.com/novenysuli

instagram: https://www.instagram.com/novenysuli/

e-mail: iroda@novenysuli.hu

tel: 30/3038050

Kapcsolódó bejegyzések

My Bulldog Shop xLex védjegy sztori
Szerző: xLex | 2019-07-04
A My Bulldog Shop védjegy sztori
Nemzeti védjegy lajstronszám: 227 983 A védjegy a legelterjedtebb árujelző. A Te védjegyed milyen terméket / szolgáltatást jelöl, esetleg a cég nevének szereztél védjegyet?  A My Bulldog Shop természetes kutyakozmetikumokat,...
xLex védjegy sztori A Tulipán Csoport
Szerző: xLex | 2019-07-01
A TULIPÁN CSOPORT védjegy sztori
Nemzeti védjegy lajstromszám: 225 346 A védjegy a legelterjedtebb árujelző. A Te védjegyed milyen terméket / szolgáltatást jelöl, esetleg a cég nevének szereztél védjegyet? A Tulipán Csoport egy óvodásoknak szóló...