Kik segítenek a levédésben?

Az alábbi videóból megtudhatod, hogy milyen szakértők fognak segíteni a levédésben.

Az xLex-nél hazai és nemzetközi tapasztalattal

rendelkező, felsőfokú végzettséggel és szaktudással rendelkező, szellemitulajdon-védelmi jogászdíjas szakemberek, szakjogász ügyvédek állnak a segítségedre.

Büszkék vagyunk rá, hogy csapatunk tagjai több száz védjegybejelentést tudhatnak maguk mögött.

Referenciáink között ma is élő és aktív védjegyeket találsz.

Ha jogvitába keveredsz megvédjük jogaid és érdekeid, ebben is rendelkezésedre állunk.

Az xLex-nél biztos szaktudást, széleskörű iparági tapasztalatot és szakjogász ügyvédi hátteret biztosítunk Neked.

Csapatunk abban hisz, hogy minden, ami körülvesz minket, először az ember képzeletében született meg.

Szakértői és szakjogászi végzettséggel rendelkező munkatársaink az iparjogvédelem, a szerzői jogi védelem, a szoftverek, az árujelzők, know-how/üzleti titkok védelme területén azért dolgoznak, hogy az emberiséget és a gazdaságot előre vivő szellemi alkotások és szellemi tőke valódi anyagi és erkölcsi elismerésben részesítsék a mögöttük álló nagyszerű embereket.

védjegyspecialisták vagyunk. nemzeti védjegyekkel, eu védjegyekkel és nemzetközi védjegyekkel foglalkozunk

Küldetésünk minden szellemi alkotást és szellemi terméket létrehozó magánszemélyt, szervezetet, céget, művészeket és egyéb alkotót abban segíteni, hogy védjegyoltalomat és/vagy egyéb, számukra megfelelő oltalmi formákat szerezzenek.

Védjegyekkel foglalkozunk. minden nap. egész nap.

Válassz minket, ha védjegyoltalmi specialistákra van szükséged. Ügyfeleink visszajelzése alapján szaktudásunk rendszerint átfogóbb és mélyebb, mint az általános tanácsadóké, és szolgáltatásainkat ezért jellemzően kedvezőbb időbeli és anyagi feltételekkel nyújtjuk, mint az generalista szolgáltatók.

TÖLTSD KI INGYENES ONLINE IGÉNYFELMÉRŐNKET, HA
SZERETNÉL VÉDJEGYET, VAGY KÍVÁNCSI VAGY, HOGY LEVÉDHETŐ-E,
AMIT TERVEZEL!

Érdekel, hogy levédhető-e, amit szeretnél?

Nézd meg rövid videóinkat és tudj meg mindent pár perc alatt a védjegybejelentésről!

MIÉRT JÓ, HA VAN VÉDJEGYEM?

1:53

MIT LEHET LEVÉDENI?

1:21

MI A FOLYAMAT?

1:21

KIK SEGÍTENEK A LEVÉDÉSBEN?

0:46

MENNYI IDŐT VESZ IGÉNYBE?

1:24

MENNYIBE KERÜL?

1:27

Keress minket, üzenj nekünk!

Keress minket az alábbi elérhetőségeinken vagy küldd el védjegyekkel és szellemitulajdon-védelemmel kapcsolatos kérdésedet.
Kollegánk felveszi Veled a kapcsolatot a megadott elérhetőségeiden.

xLex - DCN LEGAL // DR. CZIRJÁK-NAGY ÜGYVÉDI IRODA)